A Sajóvölgyi Ökomissziót 2018-2019 évben a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.











A Sajóvölgyi Tájszépítő Egyesület azzal a céllal jött létre 2007 januárjában, hogy az akkori Ózdi Kistérség falvaiban lakó emberek életébe minőségi változást hozzon a civil élet felpezsdítése által.  Egyesületünk sokat tesz térségünk turisztikai vonzerejének növelése, a térség települései közötti kapcsolatok építése és erősítése, a közös érdekek érvényesítése, a közös célok megvalósítása érdekében.


A települések falusi turisztikai, szabadidős, valamint kulturális életének kialakításában tevékenykedik, támogatja a meglévő kezdeményezéseket, így próbálja mérsékelni a községekben élő fiatalok érdektelenségét.  Mint korábbi programjaink is mutatják: például Sajóvölgyi Húsvétolás, Pünkösdi Lepényfesztivál, Időutazás Gömörben, lehetőséget kívánunk biztosítani a térségi hagyományőrzésnek, a lovas-turizmus megteremtésének, a fiatalok kulturált szórakozásának.

Az egyesület Fotó-és Video-szakkört is működtet, melynek munkája már évek óta dokumentálja a térség életét, a környező településeken zajló rendezvényeket, illetve az elkészült digitális anyagok felhasználásával működteti a Hét TV műsorát.
Egyesületünk nagyon sikeres önkéntesek bevonásában, számuk évről évre emelkedik. Munkájukkal részt vesznek a rendezvények szervezésében és lebonyolításában, közösségi akciókban, és segítik az önkormányzati rendezvények sikerét is, így erősítve a civil- és önkormányzati szféra együttműködését.

A Sajóvölgyi Tájszépítő Egyesület jó kapcsolatokat ápol más megyei civil szervezetekkel is, pl. Dialóg Egyesület, Sajómenti Civilek Egyesülete és Holdam Egyesület. Számos program megvalósításában segítettük egymást eddig, és kívánjuk segíteni a jövőben is.