Az egyesület székhelyéül szolgáló Hét községben 3. éve folyik környezeti nevelés a Sajóvölgyi Tájszépítő Egyesület közreműködésével, mely az óvodás és általános iskolás gyerekeket célozza meg.

A foglalkozások heti rendszerességűek, a szabadban folynak, ökológus szakember vezetésével. Célja a természetszeretet erősítése, a környezeti tudatosság kialakítása.

A foglalkozásokon a gyerekek megismerhetik a fontosabb élőlénycsoportokat, növény- és állatismeretre tesznek szert, valamint ökológiai összefüggéseket is felfedezhetnek. Tanultunk a víz körforgásáról a gyerekek által összeállított kísérlettel szemléltetve, a talajlakó élőlényekről, vízi életközösségekről, játszottunk kincskeresőt, közös sétákat
szerveztünk a környéken. A téli időszakban sor került a távoli tájak élővilágának megismerésére, csíráztatásra, mikroszkópizálásra, madáretető készítésére. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek gyakorlati úton, játékosan, a természetet kutatva jussanak új ismeretekhez. Télen a foglalkozásokhoz szükséges termet a Héti Önkormányzat biztosítja,  a programok önkéntesek segítségével valósulnak meg. 
Kistücsök Természetismereti Klub
A kisebb gyerekekkel együtt szüleik is látogatják a Kistücsök foglalkozásokat, aminek eredményeként sikerült őket is bevonni az idősebb korosztályt célzó programokba: patakmonitorozásba, patakmeder takarításba.

Településünk részt vett a 2010-2011-ben a Balaton Fejlesztési Tanács által megrendezésre került "A biodiverzitás fővárosa" versenyen, melynek második fordulóján a nálunk folyó patakmonitorozás bekerült a versenyről készült kiadvány esettanulmányai közé.

Az Egyesület koordinálásában vett részt a település 2011-2012-ben a TeSzedd országos szemétszedő akcióban is, ahol mindkét alkalommal a helyi patakmeder került megtisztításra 30-30 önkéntes segítségével.
Patakmonitorozás, pataktakarítás
A megmozduláson sok fiatal vett részt, akik jelezték, hogy a jövőben is szívesen segítenek hasonló akciók megvalósításában.
Az utóbbi években több alkalommal is egyesületünk szervezésében vagy közreműködésével valósult meg a „Madarak és Fák Napja” a Héti Tóparton, ahol a Serényfalvai Általános Iskola tanulóinak rendeztünk izgalmas akadályversenyeket. A rendezvények nagy sikert arattak, ahol a gyerekek új ismeretekre tehettek szert, játszva tanulhattak.
Madarak és Fák Napja
Fotók: Galéria megtekintése
http://www.facebook.com/KistucsokTermeszetismeretiKlub
A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával került sor 2013. őszén erre az izgalmas kalandtúrára, melyre nagyon sok gyerek és szülő ellátogatott, és töltöttek el együtt egy felejthetetlen délelőttöt a természetben.

A csapatok a Héti Tópartról indulva, a Keleméri Patakot követve, izgalmas akadályok legyőzésével jutottak el a Sajó partjára. Természet-és helyismereti feladatokat oldhattak meg a gyerekek, kincset kereshettek a folyóparti labirintusban, és ügyességüket is próbára tehették. Végül pedig jól megérdemelt jutalmuk a héti tóparti kemencében sült finomságok voltak, illetve minden gyerek ajándékban is részesült. A kalandtúra megvalósításában több mint 30 önkéntes segített
Apró kezek nagy tettei a környezetért/Kincskereső kalandtúra a Sajó parton.